ahogy a lépcsőházba érek  

átható szag és félhomály fogad 

a fordulóban fura alak borul a falnak

és már a másodikon hallom

Bó-nál üvölt a bebop

bedöngetek

kis idő múlva a nője nyit ajtót

részeg mint a csap

„Bó-t keresed?” – kérdi

és szó nélkül faképnél hagy

már bent is vagyok és körülnézek:

a legszakadtabb kégli, amit valaha láttam

de megvan benne minden, ami kell...

Bó a kanapéról néz ki az ablakon

ölében rumos üveg

két dolog közül választhat:

a szemközti ház falán alig világított

reklámfelirat: „Coca-Cola az igazi"

vagy fölötte egy keskeny részen  

a két ház között, a csillagtalan tavaszi éjszaka

„dobd le magad! rád még emlékszem" - mondja

„pedig sok mindent elfelejtettem

a nőket, a muskátliszagot, a gyereksírást

és az elsuhanó bárányfelhőket...”

levágódok mellé és kinézek az ablakon

én a reklámfeliratot választom

Bó az éjszakát...  

a nője pedig csinál nekünk egy jó rántottát...

üldögélünk egymás mellett, nem jön az álom

felváltva iszunk az üvegből

nem esik jól, de gyors a mámor

az utcán részeg tavaszi hangok botladoznak

belopóznak az ablakon

és vadul csapkod bennünk a bebop

míg a nő az asztal körül táncol

sokáig így van ez

a reggel aztán könyörtelen

megérkezik és menekülnénk...

Bó az előtérben telefonál

közben nézem, ahogy a nője másnaposan

belepakol egy bőröndbe

„elutazol?” – kérdem tőle

„mi?” – úgy tesz, mintha nem értené

és előreomló haját kezével a válla mögé tessékeli

néz, közel hajol és szinte rámborul

meginogva az arcomba mondja:

„te sem bírnád ezt ki   

minden kibaszott éjjel az írógépet üti”

majd leül mellém

és próbál még közelebb kerülni

de felállok és elindulunk...

„minden reggel összepakol”

meséli Bó a lépcsőházban

„úgy tesz, mintha elköltözne"

és el is hiszi, hogy ezt ő találta ki

pedig én írom a dalt:  

a részegséget, a bódult éjszakákat...

„ez a nő nem létezik” – már kint vagyunk az utcán

„és a ház sem” – mutat hátra

aztán sietni kezd, futunk  pár sarkot    

„csak a rohadt reggel valóságos” – mondja

„és hogy minden aranyló kábulatból gyanútlan ébredünk fel” –

aztán megfordulunk és visszamennénk

de nincs ott semmi

se a házak

se a lakás

se nő

se kanapé

se könyvek a polcon

csak futunk bele a fénylő ismeretlenbe.