Mikor még fényes öntudatlan

Üvegburokban éltem

A szappanbuborékok pukkanása

Is álomnak tűnt

Mert mindig láttam új

Csodát,

... a végtelen sora

rövid az élet gombolyaga

Mögém lopódzott az önsajnálat,

Hellyel kínál, rám adja ruhámat.

ahogy a lépcsőházba érek  

átható szag és félhomály fogad 

a fordulóban fura alak borul a falnak

és már a másodikon hallom

Bó-nál üvölt a bebop

bedöngetek

kis idő múlva a nője nyit ajtót

részeg mint a csap

„Bó-t keresed?” – kérdi

Belegyalogolni a pasztellrajzolatú

Krétaalkonyatba

Feltörni a szavak

Csendjét, 

Mert megszakad tőled

Az alkony és

Elhalványul a kép