egy pohár alján át néz
szemem téged
óriás felhők mögül
az ablakon kivágódó fényben
holdlény figyel minket
szűrt arany csillogásban 
zakatol hangod, hangomhoz ér
vaku villan
végigsimítjuk egymás kezét
parázs izzik
és minden tettünk egy lemezre ég
az ajtók bezáródnak
aztán kinyílnak
gyönyörű szemfényvesztés
a lépcsőházban egy hajléktalan
kushad
keresi a percet
amit eléje dobtak
szelíd ópium masni
kúszik testeden
bőröd felszíne
tűvel szabdalt papírlap
egy résen átfolyik, közénk olvad
szétfröccsen
tekintetem a falon
rossz vagyok érted
szégyellem
de nem is én
a fekete szörny
ahogy alácsordul bennem
az abszint virága
a tengerbe vágódik éppen
te pedig jó vagy 
fényangyal
mosolyod arcomhoz tapad
különös
szép
mintha fehérbe menekülne
egy madárhad
a gondolataimba tetovállak.