Mögém lopódzott az önsajnálat, Hellyel kínál, rám adja ruhámat. Ott van folyton, a csésze alján, A kapu mögött, az aluljáróban, Az utca végén, szélfútta szemétben, Ablaküvegen és imádságoskönyvben, S mindenki – mindenki szemében!

Jöhet száz tavasz,száz kép: sírjukon táncolmajd a feledés.

Ázott pókhálók holdfénycsókolta selyme szövi magányom.